Óriási segítség az egészségügyi dolgozóknak

Óriási segítség az egészségügyi dolgozóknak

A koronavírus-járvány miatt hatalmas nyomás alatt dolgoznak az orvosok, nővérek és más egészségügyi alkalmazottak, pedig valószínűleg még csak most jön a neheze. Éppen ezért kizárólag nekik szóló lelkielsősegély-telefonszolgálatot indítottak. A hétfő reggeli adatok szerint Magyarországon 167 koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, ám szakértők előrejelzése szerint ez a szám a következő 1-2 hétben megsokszorozódik majd. Mivel jelenleg nincs ellenszere a vírusnak, a legjobb módja, hogy megakadályozzuk a terjedését, ha akik csak tehetik, otthon maradnak, kerülik a közösségeket. Most a legfontosabb, hogy lassítsuk a járvány terjedését, ezzel elkerülhetjük, hogy egyszerre túl sok beteg szoruljon egészségügyi ellátásra, hiszen végesek az emberi és technikai erőforrások. Sajnos a hazai egészségügyben dolgozók már régóta eléggé leterheltek, a nyomás pedig csak fokozódott az elmúlt időszakban. Ahhoz pedig, hogy a lehető legjobban el tudják látni munkájukat, szükség van mentális egyensúlyuk megőrzésére – ezt felismerve indított nekik lelkielsősegély-vonalat a Végeken Egészséglélektani Alapítvány. A Székely András által koordinált csapatot pszichiáterek, pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek és segítő önkéntesek alkotják, és mindennap 24 órában ingyenesen fogadják az anonim hívásokat…

teljes cikk

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.