Végeken Képzési Központ

A Végeken Képzési Központ azzal a céllal jött létre, hogy a szerevezet szellemiségével összhangban, annak működését és tevékenységét megtámogatva biztosítsa az egészséglélektanilag kiemelt és indokolt képzések intézményes hátterét. Ennek részeként a kapcsolódó képzések fejlesztése, kidolgozása, valamint a hatályos jogszabályoknak megfelelő képzési környezet biztosítása a fő célja.

Mindezeken túl, betölteni kívánja az Alapítvány azon törekvését is, miszerint a segítő civil szervezetek képzési ernyőszervezetévé váljon. Ennek keretében a hozzánk forduló szervezetek képzésekkel kapcsolatos feladatait, adminisztrációs terheit, adott esetben szervezési feladatait is átvesszük és/vagy megtámogatjuk. Engedélyezett felnőttképző szervezetként lehetőségünk van a központi költségvetés, illetve európai uniós finanszírozású képzések megvalósítására is. Mivel sok civil szervezet működése, vagy működésének egy része valósul meg hasonló forrásokból, ugyanakkor erőforrás, kapacitás hiányában nincs lehetőségük engedélyezett felnőttképzővé válni, a Végeken Képzési Központ biztosítja az ehhez szükséges átteret és követelményeket. Akár új képzés kidolgozásáról, akár már meglévő képzési program megvalósításáról is legyen szó támogatott képzésként, nyitottak vagyunk az együtt gondolkodásra és a lehető legköltséghatékonyabb együttműködésre.

Partnereink számára felkínált együttműködésünk lényege, hogy a meglévő igények (adott esetben konkrét pályázati konstrukciók által megszabott kritériumok) alapján kidolgozzuk a szükséges képzést, vagy "átvesszük" azt a partnerintézménytől. Ezek után engedélyezett felnőttképzőknt biztosítjuk a szüskséges adminisztrációt és a képzés megvalósíthatóságát a megrendelő partnerünk elvárásai alapján, sok esetben aktív közreműködésével, pl. általa delegált oktatókkal.

Felnőttképzési engedélyszám: E/2021/000002

Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/003943